Akik néha idepislantanak:

Gondok, kérések, kérdések.

Ha bárki valamit kérdezni, kérni szeretne akkor az írjon a pspteam@freemail.hu-ra

Köszönjük!

Megnyilvánulásaim a bloggal kapcsolatban.

Sziasztok!

Társat keresek a bloghoz. Ha valaki csatlakozni akar, az küldjön egy e-mailt a személyes adataival, és egy általa készített cikket bármely témában a pspteam@freemail.hu címre.

Mellesleg továbbra is várom kérdéseiteket ugyanerre a címre.

Milyen az új blog?

Ott voltál az OSG-n?

Tetszett az OSG12?

2011. szeptember 18., vasárnap

OSG 12

A Westend tetején idén 12. alkalommal rendezték meg az 1999-ben kezdődő Offline Sport Gamest, röviden OSG-t.
Ebben az évben a nyárbúcsúztató inkább valamifajta őszköszöntőre sikerült, ugyanis a szokásos augusztus 30. áthelyeződött szeptember harmadikára.
Most már három helyszínen zajlottak az események. A megszokott tetőparkolón és a tetőkerten kívül az úgynevezett semiramison is programok voltak.
Sok újdonság volt, köztük az új helyszín és egy most készült elem a King Ramps jóvoltából, amit  a street pályán használtak.
A deszka, inline és BMX versenyeken és több urban elfoglaltságon kívül különböző együtteseket hallhattunk például a The Idoru, Killakitt, Hősök, NKS, Bankos, sőt még a Punnany Massif is megmutatta magát.
Idén is volt Tech Deck bajnokság, a már megszokott formában, ám új helyszínen. A semiramist is be volt lakva, akár a többi hely.
Gördeszka kategóriában az első Karkossiák Zsolt lett, másodikként léphetett dobogóra Ignacio Morata, a harmadik lépcsőfokra pedig Bachmann Márk állt fel.
A programok után 21:00-tól Afterparty volt a Zöld Pardonban, ahová 400Ft-ért be tudtál jutni, akár 18 év alatt is. Mindkét színpadot igénybe vették a Dj-k.
Nagyon jóra sikeredett az idei OSG, de szerintem idén kevesebben voltak, bár ez a szeptemberi időpont miatt nem is csoda.

2011. szeptember 13., kedd

Top Shop

Nemrégiben találtam Kaposváron egy skateshop-ot, és megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha felkeresném az egyes városokban lévő ilyesfajta boltokat, és írnék róluk pár sort.
Nos ez történt most is, és remélhetőleg több helyet is papírra vetek.
Elsőként a helyi shop-ot veszem kórcső alá:

A bemutatkozó szövegük így szól: 
.....ha vonz California, a szabadság, a kötetlen életstílus, az emberek elismerő tekintete. Velünk mindez valósággá válhat. Nálunk megtalálod az USA legmenőbb deszkás területének legújabb, legvagányabb ruháit, cipőit, sapkáit és kiegészítőit. Érezz át egy cseppnyi Californiát Kaposvár belvárosában. Látogass el hozzánk és adj egy kick flip-et a ruhatáradnak!


 A régi Workshop helyére került, ami szintén egy gördeszkásoknak tervezett bolt volt, így az akkori berendezési sémát követve szinte minden ugyanazon a helyen van, ahol abban az időben.
Ahogy ők írják, céljuk, hogy elhozzák California napsütötte hangulatát, ezzel kiegészítve a deszkások igényeit. 
A bolt  Kaposvár majdnem szívében helyezkedik el, ami a Teleki utca 12-14-et jelenti.
Még májusban költözött ide, és valamikor a nyáron volt a megnyitó
Emlékszem, minden nap azt lesegettem, hogy mikor nyit már ki. Bár a megbeszélt határidőt nem tudták betartani, nem csalódtam..
Nagy a választék , főleg a ruhákból, de minden kelléket megtaláltok, ami elengedhetetlen egy jó döcögéshez. Mint általában, az eladó jó fej, segítőkész, a bolt pedig kulturált.
Nagyon jó cuccaik vannak, viszonylag megfizethető áron. A legtöbb márka mind megtalálható, például a Baker, éS, Emerica, Vans, Etnies és még sorolhatnám.
Felmerülhet az a probléma, hogy nem tudsz elmenni, és így nem sikerül megtömnöd a zsebeiket. Na ez biztosan nem fog megtörténni, mivel ha hóvihar van, ha földrengés, az internetes bolt (webshop) bármikor rendelkezésedre áll, bár, most még feltöltés alatt van, hamarosan jönnek.

Az skate shop weboldala itt van.

2011. szeptember 10., szombat

Segíthetek?

Sziasztok!

Egy olyan kérdésem lenne h milyen deszkát vegyek. Úgy értem h tudtok-e ajánlani valami márkát. Most szeretnék elkezdeni deszkázni , kezdő vagyok. Régebben már vettem egy tesco gazdaságosat, de két ollie próbálkozás után eltörött a függő, szóval elég ratyi volt. Azt hallottam h az Oxelo Play7 az jó de úgy látom a neten, h már nem lehet kapni. Szóval azt szeretném kérdezni h tudnátok-e mutatni egy deszkát, esetleg egy helyet ahol megtudom venni?
Amúgy nagyon jó a blog, nagyon tetszik. :)
Adminok Ti melyik városban deszkáztok?

Előre is köszi,
Pgyb
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Szevasz Pgyb!

A Tesco gazdaságossal nem mész túl sokra, ha már elsajátítottad az alapokat. Csak ajánlani tudom a Choke deszkákat, amiket bármelyik Hervis-ben is megtudsz venni, de ha jobbat akarsz, bemész skateshop-ba és ott majd biztosan az igényednek megfelelő deck-et mutatják majd meg. Nagyon jók a Kryptonite és a 7Ply skateboardokat is. Ezek nagyon megbízhatóak, és szintén gyakoriak a kereskedelmi gördeszkaüzletekben.
Az internetről is tudsz rendelni. Bőséges választék van az offline.hu-n, a criminalskate.hu-n és a simaskate.hu-n.
Köszönöm a kritikát és az  utolsó kérdésedre válaszolva: Kaposváriak vagyunk.

2011. július 31., vasárnap

Érkezés a célhoz: Prága


Prága Cseh Köztársaság majdnem szívében fekszik, amit a Vitava szel ketté.
Rengeteg látnivaló van. Köztük a Rozhledna, a Táncoló ház, Hradzsin, Károly-híd, Tükörház és még sok más.
Ezeket érdemesebb villamossal megközelíteni, így bekukkanthatunk a főváros lakosainak mindennapjaiba, amit a nyerseség, lazaság, az egész napot átívelő sörözés, és az olasz kaja tesz ki.
Ha valaki nemzeti ételt akar enni, jobb, ha egy utcai büfés portékájával szemez, mivel a legtöbb étterem olasz és görög harapnivalót kínál.

A deszkások két dologról ismerhetik ezt a Pilsner Urqell-lel teli várost, ami a imént említett sör és a Mystic Cup.
A külvárosban több park is létesült. Egyikében rendezik meg immáron 17. alkalommal a Mystic Sk8 Cup-ot, amin a Karkossiák Zsolt, Sárkány Kristóf és Vilics Viktor is részt vett. A magyarok legjobbjának Bachmann Márk bizonyosult, aki a 27. helyet szerezte meg. Az idei bajnok Kevin Hoefler lett.
Érdemes elvinni a négykerekűdet, mert a az utcák burkolata jó minőségű, főleg ott, ahol nincs építkezés, útfelújítás. Az emberek elég nyugisak és lazák is, ezt bizonyítja az is, hogy szerteszét találsz deszkásokat az üres autóutakon, de nem riadnak vissza a köztük való száguldástól sem.
A márvány, és a különféle csecse-becséknek köszönhetően tökéletesen deszkázható hely a Vencel-tér és a fő utcájuk is.
Különféle programok is várják a kedves publikumot, például városnézés egy buszon, (szerintem jobb, ha "tömegközlekedsz") meglátogathatod a Francia heteket, bejárhatod a múzeumokat, beülhetsz egy jó kis sörözőbe, vagy akár karikatúrát is csináltathatsz magadról.

Jobb, ha viszel hálózsákot az út hossza miatt és 15-ször gondold át, hogy melyik múzeumba mész be.
Vésd az eszedbe, hogy a prágai emberek nem bunkók, csak csehek, és szeretnek kifizettetni veled 6000 Ft értékű koronát egy "istállóért".
Jó nyaralást!

2011. július 1., péntek

Segíthetek?


Üdv!
Deszkaklubos oldalatoknak egyik olvasója vagyok, jó írások vannak a blogon:)
Szeretném megkérdezni

- Ollie nevű flip trükköt Goofy felállásban vagy Regular-ban lehet könnyebben megtanulni?
- Ha én Regular- os vagyok akkor milyen videókat, trükkleírásokat ajánlanátok ( akár saját , akár más interneten található ) ?
- Ti ( az oldal két szerkesztője ) melyik felállást alkalmazzátok?
- És Ti mióta gördeszkáztok?

Megjegyzés: Körülbelül 3 hete gördeszkázom komolyabban egy kezdő, de strapabíróbb gördeszkával.

Köszönöm előre is a válaszo(to)kat.

Tisztelettel: Rohoska Gábor
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Heló Gábor!

Először is nagyon örülök, hogy tetszik a blog.

- Az ollie nem flip, hanem egy alap trükk, amit mindenkinek el kell sajátítania ahhoz, hogy bármi mást megtanuljon kipörgetni.
A felállást te választod meg. Abban próbálgasd az ollie-t, amiben hajtasz.
- A trükkök megegyeznek, a különbség csak abban rejlik, hogy melyik lábaddal pattintasz, illetve húzol. Ajánlani tudom a trukkok.hu gördeszkás részét, az offline.hu skateboard melléklapjában pedig valahol oldalt találsz trükköket, amikhez leírás és kép is járul.
- Az egyikünk Goofy-ban, másikunk Regular-ban deszkázik.
- Mind a ketten egyszerre kezdtük el, ami körülbelül két évvel ezelőtt volt.

Remélem tudtam segíteni!

Van? Keressd meg!


Legtöbbünknek van egy hobbija, amit szeret csinálni, és sosem, vagy csak ritkán unja meg. Ha szerencséd van, lehet vele pénzt keresni, ha még okos is vagy, akkor megragadod, keresed azt az alkalmat, amikor a számodra legkedvesebb elfoglaltságot munkává tudod avanzsálni. Az ilyesfajta meló, -ha még nehéz is- sokkal könnyebb neked, mint annak aki utálja azt a helyet, ahol dolgozik.

A hobbi rengeteget számít egy ember életében. Ezzel tudod levezetni a benned lévő feszültséget.
Emlékszem valamelyik Offline-ban olvastam egy Ryan Shecklerrel készített interjút, amiben valami olyasmit írt, hogy a szülei válása megviselte, de az emiatt érzett dühét és szomorúságát a deszkázással adta ki magából.
Ez egy nagyon fontos tulajdonság. A legkedvesebb elfoglaltságod még a legnagyobb gödörből is kitud rántani, de vigyázni kell, mert az ellenkezője is történhet. Egy sztár, ha már nem tud mit tenni, mert úgy érzi, már mindent elért az életben, gyakori, hogy elkezd repülni.
Nem tudom, észrevettétek-e, hogy közömbösen nem lehet deszkázni, akkor semmi nem fog jól menni. Mindenhez kell valamilyen hangulat, például a deszkázáshoz hozzátartozik egy agresszió, vagy fellegekben járás. Így lesz sokkal pörgősebb, ritmusosabb a meneted.
Minden hobbi tulajdonsága, hogy egy olyan társadalmi réteget vonz köréd, amiben jól megérteted magad, hasonló cipőben járó társaidat te is megérted. És ez már egy barátság kezdete is lehet, de vigyázni kell mert minden hobbinak megvan az ún. sötét oldalon lévő csoportja. Ebbe esnek bele a drogosok, alkoholisták, és egyéb függőséget okozó szerek használói is.
Ezért kell odafigyelni, hogy kinek nyújtod a kezed, ki fogja meg.
Amit ezen kívül észrevettem, hogy mindegyik elfoglaltságnak ott van a maga már-már szimbolikus jelentésű tárgya. Például egy deszkásnak a deszka valamelyik alkatrésze, az írónak egy szép toll, vagy éppen a gitárvirtuózoknak a pengető.

Ha még nincs, keresd meg a hobbidat, mert mindenki jó valamiben, csak rá kell jönnie, hogy miben.
Van akinek már gyermekkorban sikerül, van akinek sohasem...

2011. június 8., szerda

Sigíthetek?


Örömmel látom, hogy többen is írtatok nekem, ennek örülök, de csak most volt hozzá időm és energiám, hogy válaszoljak:

Hali!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy már egy ideje tervezgettem, hogy elkezdek megtanulni deszkázni, és most hogy végre itt a jó idő is és minden klappol, be is szereztem egy kezdő deszkát. A gurulás és megállás már megy, viszont pont ezzel van a problémám, pontosabban a gurulás részével. Nem tudom hogy az én hibám-e vagy a deszkáé, de nem igazán tudom egyenesben tartani. Valamelyik irányba folyton húz és elkanyarodok így pár méter után se vagyok már egyenesben. Állítgattam a deszkán is, meghúztam a csavarokat is, és ha csak simán a földön elgurítom akkor úgy tűnik semmi baja, de mikor ráállok már egészen más a helyzet. Még akkor se mindig marad egyenesben amikor csak hajtom magam. A hajtási technikám egyébként Goofy, ahogy azt a bejegyzésedből megtudhattam. De nem tudok rájönni mi lehet a baj. Szerintem bennem van a hiba, hogy valamit rosszul csinálok, de így meg azt nem tudom hogy mit. Ha lesz időd és tudsz valami tippet adni így látatlanban is, azt nagyon szépen megköszönném!

Üdv,

Krisz
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Hali Krisz!

Én is Goofy-ban deszkázok, és eleinte szintén küzdöttem ezzel a problémával.
Ha a deszka 4 kereke hozzáér az egyenes flaszterhoz, és a függök sem ferdék, akkor a te hajtási technikáddal van baj.
Ez mindenkinél megesik, aminek az oka az egyensúly.
Lehet, hogy te a deszkáddal merőlegesen jobbra dőlsz, akkor jobbra húz a jármű is, és ugyan ez a helyzet, ha balra. A lényeg, hogy próbáld meg egyenesen tartani a lábaidat, és ellensúlyozz a testeddel. Előbb-utóbb, de inkább előbb érezni fogod, hogyan gurul a deszka, emiatt már ellen fogsz tudni tartani és így nem jelenthet gondot az egyenesen menés se.
Ez majd az ollie-nál is gondot fog jelenteni, ha ezt nem kezeled már a gurulásnál, mivel trükk közben a domináns oldalad felé fogsz fordulni, emiatt lehet, hogy egy-egy korlátra vagy padkára nem sikerül majd szépen ráfordulni, de gondot jelenthet egy egyszerű "járdára felugrás"- kor is.

Remélem tudtam segíteni, sok sikert!

2011. június 4., szombat

How to?

Megjött a jó idő, bár mostanában elég borús a fentiek hangulata, ami előbb-utóbb megváltozik. Addig is unalmunkban meglehet próbálkozni egy-egy könnyebb skateparkelem elkészítésével. Ezt akkor ajánlom, ha nincs a közeledbe park, vagy ha van, a minősége akadályoz úgy cakum-pakk mindenben. El sem tudja képzelni az ember, hogy milyen kevés energiát kell befektetni egy box összerakásába.
Régi vágyam volt összetákolni egy ilyet. Szerencsére ebben az időben kapott el a barkácskedv.

Ily módon szól az ige: Végy egy raklapot, reá furnérlemezt, két oldalára tégy egy-egy PVC élvédőt.

Én két 70x70-es raklapból raktam össze egy 140x70-eset. Mivel a legtöbb családban található valamelyik rokonnál, így elég olcsó megoldás.
Összekapcsolását két 1,5cm-es falemezzel oldottam meg, amiket a 5cm-es csavarokkal rögzítettem a két oldalához. Vigyázni kell arra, hogy a csavarokkal nem repítsük meg a fát.
Ezután egy egész tábla furnérlemezt kellett venni, mert csak így adják, de otthon szépen méretre lehet szabni fonalfűrésszel. Mivel a tetejére kerül, nem muszáj túl vastagnak lenni. A lemezt 10 centiméterenként fogattam a raklap szélihez és a közepén egy sávban. Ez kiegyenesíti a szintkülönbségeket. Lehetne alumíniumból is, de a legkisebb, (100x200-as) 34000Ft-ba kerül.
Erre került rá a műanyag élvédő, ami nem túl drága, de elég tartós ahhoz, hogy csúszkálj rajta, sőt, még is csúszik. Ha sokkal tartósabbat akarsz, akkor érdemesebb egy 3mm-es vastagságú szögvasat venni rá.

Az olcsóbbik megoldás, amiben az elkért, ingyen adott raklap, az egy tábla furnérlemez, és a két élvédő összesen 7000 Ft-ba kerül, mivel a lemez 6000 Ft, a másik pedig egy ezres volt.
Ha otthon semmilyen alkatrész sincs, és nagyon masszívvá akarjuk tenni, akkor a raklappal, vastag alumíniummal és szögvassal összesen 70 000Ft-ba kerülne. Ebből 64 000Ft az alumínium 3000Ft a raklap és szintén 3000Ft a szögvas. Ez sokkal drágább és hosszabb ideig is tartana a megépítése, ezért nem ajánlom senkinek.
Az olcsóbb megoldással 90%-át spóroltuk meg a drágábbnak!

Ha ti is kedvet kaptatok egy ilyen megépítéséhez, akkor hajrá!

2011. április 21., csütörtök

Top 10


A mai alanyunk Szeder, aki ún. az én személyes fotósom, már ami a gördeszkázást illeti. Több éve fényképez, ám nem csak engem. Én előlegbe mondtam el ezt, de beszéljen ő!:

Mikor kezdtél el fényképezni, mi motivált rá?
Öt évvel ezelőtt karácsonyra kaptam egy kompakt gépet, amivel megtanultam fényképezni. Ennek fortélyait apukám mutatta meg.
Miket szeretsz "lelőni"?
Igazából bármilyen témában meg tudom keresni azt a pontot, ami a legközelebb áll hozzám, de a természet fotózása tud a legjobban kikapcsolni, akárcsak a zene.
Ha akármelyik gépet megvehetnéd, melyik lenne az?
Egy Nikon D300-as gépet vennék, mert azzal elég jó képeket lehetne csinálni.
Miért vállaltad el, hogy engem elkísérsz és lefényképezel a "munkámat"?
Egyrészt mert megkértél rá, meg amúgy is kerestem egy olyan témát, ahol mozgó tárgyat fényképezek.
Szóval, feszegetni a határaidat?
Szeretek új dolgokat kipróbálni.
Mi a célod ezzel?
Ez egyenlőre hobbi, de ha később lehetőségem lesz rá elszeretnék végezni egy fényképész tanfolyamot.
Ki a példaképed, miért?
Édesapám, mert példaértékű, hogy képes türelmesen fényképezni, akár egy napon át.
Most milyen géppel fényképezel?
Jelenleg egy Fujifilm Fhinepix S5800 típusú géppel fényképezek. Ez remek gép arra, hogy megtanuljam a fényképezés alapjait, fortélyait.Meg nekem egyenlőre nincs is szükségem jobb gépre, szerintem ezzel is remek képeket lehet csinálni.
Általában két fajta lencsét szoktam a képeim elkészítéséhez használni. Egy UV lencsét, ami a kiszűri a napfényt, egy Polar lencsét ami kiszűri a kirakatok visszaverődéseit.
Manuális beállítást szoktam használni, ahol én állítom be a zársebességet és a blendenyílást.

Tudtommal részt vettél már pályázatokon, amiken nem is szerepeltél rosszul. Milyen pályázatok voltak ezek?
Igen jól mondod. Részt vettem egy pályázaton, be is küldtem a képeket, csak sajnos nem értem el helyezést. De a képeket visszaküldték, és ki lesznek rakva abba az iskolába, ahova járok. Ha már a képkirakásnál vagyunk, akkor tervezek egy kiállítást az iskolámba, ahol ki lesznek rakva a legjobb képeim.
Köszönet valakinek?
Köszönetet szeretnék mondani apukámnak, hogy megismertette velem a fényképezés tudományát, és a családomnak, barátaimnak, hogy hittek bennem.

Apropó, Szeder fényképeit
Linkmegtekinthetitek a kepek-fotozas.blogspot.com oldalon.