Mkor a zene szól...

Minden hét szombatján az Mp3-at bekapcsolom reggel kilenckor, és le sem áll délután 5-ig. Ezek a deszkás napjaim, amikor mindenre van időm.
Ha nincs veled senki, és egyedül vagy a kopár spotnál, vagy a parkban, elkell a zene. Nincs annál jobb, mikor egy pörgős kis skate-punk, vagy amit akarsz feltuningol abban a három percben, aztán jön a következő szám, és kezdődik előről...
Kutatások bizonyítják, hogy a zene hatással van az emberi testre, ezen belül az idegrendszerre.
Mivel mindenki más zenét szeret, ezért egy stílus nem mindenkinél éri el ugyanazt a hatást.
Bár nem azt hallgatom, a rap egy igazi "madafaka jeah nigga" zene. Ez kompletten annyit tükröz, hogy a számokban lévő szöveg miatt elég komolyan bepipulhat az ember.
A Hip-Hop már egészen más. Pörgős és ritmusos zene, ami elég jó, alaphangulatot kölcsönöz, de szerintem közelsem elég jó ahhoz, hogy egy kiadó adrenalin fröccs jusson a szervezetedbe.
Az adrenalin heves izgalmi állapotokban jelentkezik, ami egyfajta feszültségoldó, félelem- és adott esetben) fájdalomcsillapító.
A rock és a punk egyes fajtái megnyugtathatnak és ellazítanak, ami egy nem jól sikerült nap végén tényleg remek és hatásos. De ha jól érzed magad, akkor egy kis agresszivitást adagol a buksidnak, amiből jó esetben nagyadag adrenalin löket jön felszínre.
Ez a deszkázás elengedhetetlen eleme. Ez nálam feljavítja a trükköket, és mivel nincs félelem, bármit megteszek. Ezen kívül a kütyüt gitárnak nézem és megpengetem a húrjait...

A lényeg az, hogy a zene mindig és mindenkinek jó, csak ki kell találni, hogy melyik...

Abban az időben...

Nyár bácsit megmérgezte ősz anyó, aki egy nagy ládába zárta, ami évente csak egyszer nyílik ki.
Sajnos ezt mi is kezdjük megérezni!
Példaként szolgáljon az, hogy este hatkor már sötétedik, a nap mostanában nem igazán került a látószögembe. Ezek nem lennének nagy problémák, sőt, így nem kell félni az ásványvíz -mert ugye azt kell inni- felforrásától.
Ami nagy baj, az a felhők könnye, hiszen esőben még a kutya is a lakásba menekül.
Persze nem vagyunk se vattacukorból, se fából, de a deszkánk igen, emiatt ha kint hagyjuk, egy alapos áttörölgetés nem árt.
Ezt leszámítva a vizes betonon való deszkázás nagyon élvezhető, ha nem fekszel, ugyanis powerslide-olni mindenki imád, és ezt az élményt a haverokkal is jó megosztani.
Az iskolakezdés miatt nagyon macerás dolog lesz a deszkázás szeptembertől egészen júniusig. A munkáról már ne is beszéljünk...
Ezek veszik el igazán a szabadidőt, ami a mi kultúránk lételeme.
Mostantól visszajön a hétvégi, (rossz idő esetén) szoba-deszkázás, az időjárás jelentésekre való rácuppanás, a fedett parkok, és kis placcok kiszuperálása.
Ha nincs hova menned gondolkozz el régi jó napokon, mikor még deszkázgattál a városban spotokat, és vizet keresve, vagy amikor a parkban skate-t játszottatok és közben két srác a hátatok mögött próbálta beadni az fs. 180 inward heelflip-et piramison.
Abban az időben minden orr tele volt szívva a megolvadt wax, és a szabadság illatával...

TOP 10

Max a rajzolás egyik feltörekvő sztárja, aki bár nem szeret deszkázni, de egy deszkalapra valót a két szép szemedért bármikor összeüt. Ezt most nem láthatjátok, de egy Jáger Attila stílusú pókembert, és egy pár autót szívesen megmutatott

Fenyő Robi: Mikor kezdtél el rajzolni, és mi inspirált erre?
Max: Legalább nyolc éves korom óta rajzolok, bár akkor még kezdetleges munkák születtek. Inspirációnak nevezném azt, hogy apám is rajzolt.
Fenyő Robi: Tehát a családodban már előző generációkban is megmutatkozott a tehetség?
Max: Hát, az tény, hogy apám jól rajzolt, de ő csak a dolgok formáját, azt is csak kérésemre, ugyanis gyakran kértem meg, hogy akkori kedvenc játék szereplőjét, autót vagy tankot rajzoljon le.

Fenyő Robi: Milyen versenyeken vettél részt, milyen eredményeid lettek?
Max: Kétszer ugyanazon az országos pályázaton negyedik helyezett lettem, ez a rendőrség által rendezett „baleset megelőzés gyerekszemmel” nevű pályázat volt. Igazából pályázatokra sosem szerettem rajzolni, mert megszabták a határokat. Márpedig én csak azt szeretem rajzolni, amit kizárólag én akarok. A többi tabu. Ezenkívül szerepeltem a tévében, egy autós műsorban, ahol az általam tervezett autókat mutatták meg a „nagyközönségnek”.

Fenyő Robi: Tehát „szabadelvű vagy”. Az autórajzolás oka gyermekkori szerelem?
Max: Majdnem eltaláltad. Gyermekkoromban kamionrajongó voltam, azt rajzoltam. Most igazából nem vagyok autórajongó, csak mivel az megy a legjobban, azt rajzolom elsősorban. Hozzáteszem, hogy autókat tervezek is, és ezzel is szeretnék foglalkozni a jövőben.
Fenyő Robi: Mi leszel, ha nagy leszel?
Max: Felnőtt. Komolyra fordítva a szót, karosszériatervező.
Fenyő Robi: Gondolod, hogy Kis Hazánkban boldogulni tudnál karosszériatervezőként?
Max: Nem sok lehetőségem lenne, legalábbis más országokhoz mérten. De ezen nem is sokat gondolkodom, számomra egyenes az út az USA.
Fenyő Robi: Ahhoz az angoltudásnak is meg kell lennie. Ezzel hogy állsz?
Max: Nyár végén tervezek letenni egy középfokú nyelvvizsgát, és részt vettem számos angol versenyen.

Fenyő Robi: Miért választottad a „Max” nicknevet?
Max: Nem fontos, szeretem ezt a nevet. Szó sincs titkolózásról, ha bárki kérdezi, elmondom az igazi nevem, csak aztán döntse el, hogy nem álnév-e… De persze a Kodály iskola ajtajára ki van írva a nevem abban a témában, hogy a galériában kiállításom van. Ha valaki nagyon kíváncsi rá, megnézheti.

Fenyő Robi: Pedig a blogom egyik rendszeres olvasója vagy, you are, who sometimes look at it, hogy a te majdnem nyelveden fejezzem ki magam.
Max: Leszögezném, hogy nem azért olvasom a blogot, mert barát vagy, hanem elég sikeresnek tűnik a blog. És egy kívülálló szemével nézve tényleg nem rossz.
Fenyő Robi: Köszönet valakinek?
Max: Köszönet apámnak, aki inspirált, köszönet a humornak, ami visszahozta a jókedvemet mindig, köszönet egy meg nem nevezett ismerősnek, aki elintézte annak idején, hogy bekerüljek a világító dobozba, köszönet minden barátomnak, akik mindig kiállnak mellettem.

Elérhetősége a: drawing-help.blogspot.com

Dönteni neked kell!

Ezen a nyáron színvonalas versenyek sorozata söpört végig Magyarországon. A Deszkás Piknik az idei év egyik csúcspontja volt és még hol járunk az OSG 11-től?
Apropó OSG! Bár részletes tájékoztatóval nem tudok majd szolgálni, mert nem leszek ott, azért ti helyettem is szurkoljatok, csápoljatok, és bámészkodjatok!
Szóval, 2010. 08. 28. - Budapest - Westend teteje - OSG 11?
-JÖHET?
-NANÁ!

Ez mind szép és jó, de mindennek meg van a hátránya, például ha sokat nézel tévét, akkor elromlik a szemed.
A még nem elromlott szememet az Offline egy (H)őskor Hősei című rovat nyitotta fel, amiben Pető Péter így nyilatkozott (részletek) :
Ha felnőtt fejjel gondolkodom, és az életemet nézem: nem deszkáznék. Mert egy csomó mindent elhülyéskedtem a gördeszkázás miatt. Kicsit hátrányban vagyok... A deszkázásnak nincs semmi értelme - Csak annyi, hogy magatoknak csináljátok, ha úgy érzitek. Kicsit próbáljatok meg odafigyelni a többi dologra is. Nem csak a gördeszkázás létezik.
És igaza van. Magyarországon a gördeszkázás, mint pénzkeresési lehetőség nem igen van, és ha az életed nagy részét rá áldozod, akkor nagy esélyed van, hogy előbb, vagy utóbb buksz rajta. A deszkázástól önbecsülést kapsz és kitartást tanulsz.
Igen ám, de mi van a jövővel? Az a magyar sportoló, aki az élete felét deszkázással tölti az kőműves szerűség, szakács cukrász vagy pék lesz. Jobb esetben testneveléssel foglalkozó tanár, vagy edző. Ezek sem rossz szakmák, de nehéz belőlük megélni, főleg ha nem szeretnél anyukától, apukától pénzt kunyerálni.
Amerika ilyen téren is a lehetőségek hazája, hiszen ott nem egy ember él meg belőle.
Hogyha nem akarjátok abbahagyni a deszkázást, akkor nektek, és nekem is tenni kell azért, hogy ez a sport megbecsülést kapjon kicsiny országunktól.

A lényeg, hogy te döntesz: Választasz egy viszonylag biztos utat a viszonylagos siker felé, vagy deszkázol, jól érzed magad és nem nézel a labilis jövőbe.

A szomszéd parkja mindig szebb

A Mystic Cup-on történtek miatt egyfajta összehasonlítást próbálok végezni, a Magyarországi és külföldi állapotokról. Itt főleg a parkok közötti összefüggést fejtem ki, de kórcső alá veszem a társaság viselkedését is.

Egy hajléktalannak nincs nagyon helye az "ürítéshez", ezért oda pakol, ahova tud, melléktermékük megtalálhatók a gördeszkapályákon is.
Itt kerül szóba a szemetelés. Ezzel saját magunk ellen teszünk, hiszen abban tapicskolni, és deszkázni nem a legkellemesebb dolog.
Magyar földön pályáknak is van ilyen téren bajuk. A flakonok százával fekszenek az elemek alatt, mellett, felett, mögött...igazából mindenhol. De nem csak ezek a műanyag vackok. A csokipapírok, cigicsikkek, dobozok is invázióba kezdtek. A kukákból hetente jó ha van egy, de az is teli. Így marad a pálya szélére és az elemek alá való besöprés.
Itt Magyarországon a szemét kukákba való landolása komplikált, míg Horvátországban a szemetesek 5 méterenként várják az bele valókat.
A másik különbség a pályák mérete, anyaga és minősége. Itthon egy 3x3x1.2 m-es méretű piramis már nagynak számít, míg Angliában egy kisebb és rosszabb elem 5x4x2 m nagyságú. Nagyobb piramishoz, nagyobb gyorsító, nagyobb gyorsítóhoz nagyobb negyedív kell. Ez egyfajta láncreakció. A nagyobb elemeken a gyorsaság miatt stabilabban kell állni, és ha stabilabban állsz pár nap alatt betanulsz egy trükköt.
Míg a hunoknál a pályák nagy része (99%, az 1% a bronzöntő pool) rétegelt falemezből, és tanyabike minőségű fémből áll, ami gyorsan szétjön. (A rétegek leválása miatt egyre nehezebben menetelsz át az elemeken.)
Addig ez külföldön másképp van. Ott a csiszolt! beton dominál, ami strapabíró, de ha elesel kicsit keményebbnek érzed a talajt, viszont legalább nem meg szálka a kezedbe.
A külső országokban az igényes pályák nagy részét nem az állam tarja fenn így fizetősek. Emiatt a deszkások deszkázni mennek nem pedig lődörögni.
Itthon jó pályák hiánya miatt mind a -talán- huszonvalahány pályát az állambácsi csinálta. Ezért -szerencsére- ingyenesek (bár a minőségen meglátszik) így bárki csak úgy bemegy és leül és beszél és ül. Ja, és foglalja a helyet.
A lényeg: Míg Magyarországon nem lesz a becsületes szervezte, ami nem csak a markát tartja, addig mi is csak a markunkat tartjuk egy valamire való pályáért, amihez nekünk is hozzá kell tennünk a mi részünket.

Orvosi felügyelet

Reggel felkelsz, az ablakodon szűrődik át a fény. Hallod a madarakat. Ebben a pillanatban elgondolkozol azon, hogy ma mit is kéne tenni?
A válasz egyszerű: Deszkázni!!!
Felöltözöl, bedobálod a táskádba a cuccokat meg magadba pár tojást, paradicsommal és májkrémes zsemlével. Ezek után a nyakadba veszed a nagyvilágot.
Gurulgatás közben kificamodott vagy megrándult a bokád és a térded. Ezek végiggondolod az egész napodat, hogy mit tettél amiért így kell szenvedned.
Az első hiba reggel volt, amikor is nem nyújtottál. A művelet nem igényel nagy erőbedobást, csak egy kis körözgetés a lábfejjel, ugrálás és amit csak akarsz. Fontos, mert ez bemelegíti az izmaidat és ruganyosabbá válsz.
Ficamnál a kilazult ízületi szalag elmozdul, és ott marad. Ekkor folyadék gyülemlik fel az ízületi fejek között. Ha már nagyon lazák a szalagjaid, akkor saját magad is visszatudod rakni de mindenképp menj el orvoshoz, -ahol várnak a sorok és az Urszulák- mert az a folyadék nem tűnik el magától, hanem le kell szívatni, ami többször elő fog fordulni. Sőt, lehet, hogy a szalagjaid is elszakadtak.
Rándulásnál a szalag vissza is megy.
Az elsősegély nyújtás körülbelül jegelésből áll. Ehhez jön még hozzá a gyerekkorokból jól ismert kamillás borogatás. Két kenőcsöt ismerek, az egyik a Diclac, a másik pedig az Algesal. Mindkettő gyulladáscsökkentő, csak az a baj hogy receptre kaphatók.
Ha ebből a harci sérülésből kigyógyultál, akkor jól figyelj oda, hogy legközelebb ne történjen ilyen!

Remélem tudtam segíteni!

Együttérzés a postásokkal

Az egész bejegyzés ötlete egy deszkázós napon fogant meg, amikor a világ legkisebb zsebkutyája rámtámadott. Emiatt muszáj volt menekülőre fognom. Pár héttel rá kutattam az interneten, mert kíváncsi voltam, hogy mi is lehet ennek az oka. Kaptam pár jó ötletet, és elég sok közös dolgot fedeztem fel a postások és miközöttünk.
Bár nem sok mindenben hasonlítunk rájuk, hiszen nem kézbesítünk leveleket, és ők sem ollie-zgatnak át kis bukkanókat a járdán vagy éppen az úttesten, különben is, ők általában biciklivel, vagy manuálisan közlekednek.
De ez így jó! Ők sem zavarnak minket és mi sem őket.
Tehát akkor mi is a az összefüggés barátaink és közöttünk? A válasz öt betűből áll: KUTYA
Nem tudni miért, de valamilyen oknál fogva a kis "drágák" letudnák harapni a postások kezét. Ugye erről hallottunk már legendákat és egy két film is készült ilyesfajta témában.
Engem is értek már atrocitások a kutyákkal. A saját szemszögemből nézve szerintem nem szeretik a kerekek süvítését és a rétegelt fa lap csattogását.

Anyám szerint a kutyák azt az embert ugatják meg aki "rossz" a "jókat" beengedik a házba. Ez azt jelentené, hogy a "jólelkű" betörőket is örömmel várnák, talán még egy kis botot is vinnének oda, mutatva azt: játszani akar!
Ez tuti hülyeség!
A másik varia az, hogy az állatok mindent megugatnak, ami igaz is lehetne, de kikérem magamnak! A Józsi bácsit miért nem ugatják meg?
Az egyik legviccesebb ez volt:Kell a kutyusnak is a szórakozás! Ahogy a hölgyek leülnek a Mónika show elé, a kutyus is úgy várja a postást!Bezzeg ha harapna a postás akkor nem várná!
Ami nekem a legelfogathatóbb válasz volt, az, hogy a hang és mivel a tutyus számára idegen vagyok -nem mintha látott volna 1000-szer- és védekezés és házőrzés céljából ijesztget.
A másik, ami még értelmes volt, és egy okos mondta, hogy a ruhában és adott esetben a deszkában bennragadnak a szagok, amit mi normálisnak érzünk de ő megbolondul ettől.

Remélem kitudtam elégíteni a kíváncsiságotokat!

It's rite? SPRITE!

Az esőellenes megmozdulásom nem tette meg a kellő hatást, így nincs ihlet. Úgy érzem most jött el az idő, amikor az elfeledett terveim egyikét valóra válthatom.
Ez pedig a Sprite-nak való köszönet féleség. A Coca-Cola Company tagja rengeteget segített az underground kultúrának. Versenyeket szervezett, vagy támogatott, sőt néha még a deszkázás és a bicajozás érdekében képeket is kreált.

A cég végignézhette, ahogy a bölcsis, kis OSG-ból egy talpig szőrös férfi lett. Ezen kívül támogatta még az Offline Music Festiválokat, amik a Dürer-kertbe kaptak helyet. Az Offline néhány rovatánál is helyett kapott az It's Rite! logó, mint például a Hallgatni arany, és a Csináld utánam! Az Action Dayz egyik támogatója volt. Ezen a rendezvényen helyet kapott a deszkás, bicós és a rapperek tarsadalma.

Ő szervezte a Kun Ádám és Barátai tour-t ami egy barangoló cirkusz volt, a sportágak legprofibb és a zenélés legjobb mestereivel az élen. (Plusz még néhány hos-tes...)
A szerintem legkiemelkedőbb ötletük a Shot of the Ride volt, amiben mindenki megmutathatta magát a világhálón és akár győzhetett is.

Amit a szülők nem érthetnek...

Egy szülő sosem láthat bele teljesen a gyereke(i) gondolataiba vagy az érzelmeibe. Ez szinte törvényszerű, hiszen senki sem szereti a legféltettebb titkait, érzelmeit megosztani másokkal.
Bár azért vannak kivételek...
Néha akárhogy ordítasz, vagy bármilyen jó minőségben használsz mimikát ezt soha nem venné észre senki: kötődés valamihez
Ez most nem konkrétan nem egy emberről se többről beszélek.
Csak egy sima tárgy, mondjuk a cipő, a ceruza, vagy a deszkád kedvenc tartozéka. És bárhogy is néz ki, bármilyen is a szaga, bármi baja van, az a tiéd, a lelked egy része, amit ha kitépnének egy ideig óráig fájni fog de biztosan nem életed végéig.
De az a pár perc fél óráig is eltarthat.
Ez nemrég velem is megtörtént. Az Airwalk cipőm került kidobásra ítélve. Akárhogy is dugdostam, anyám mégis megtalálta, és rajta a lyukat, ami sokat nyomott a lábvédő kukába landolásának esélyein.
Akárhogy is mondtam, hogy az még jó lesz valamire és eddig ez a legjobb, amiben deszkáztam, nem lett semmi haszna. Én érveltem, anyám cáfolt. Sajnos nem én nyertem...
A cipő rejtélyes módon eltűnt.

Ezután a szobámba ballagva visszaemlékeztem azokra az időkre mikor még az 5o-át gyakoroltam benne, és rájöttem bármi lett is a cipővel, a "szívembe" örökre megmarad gondolata.

Ain't no sunshine!

A cím nem teljesen igaz, mert konkrétan négy napja megállás nélkül esik az eső.
Unom azt, hogy egy haverom helyett az esőcseppek kopognak! Unom a hytech esőkabátszerűséggel terhelni a vállamat! Unom nézni azt, hogy mikor tűnik fel egy kis kék folt a horizonton! Unok várni arra, hogy a pálya felszáradjon! Unom, hogy a tévében csak arról tudnak beszélni, hogy milyen károkat okozott az eső és az árvíz! Csupa nagybetűvel UNOM UNOM UNOM és Unom!!!
Lehet, hogy túl sokat kérek?
Szerintem nem! Ami engem -és szerintem nem csak engem- illetve nincs kedvem a vízbe csattogtatni, hogy aztán hazatérve törölgessem a "műszert"! Emiatt kellett elhalasztanom a lassan már rendszeressé váló szombati deszkanapot. (Bár lehet, hogy nem is mentem volna, mert az izomláz és a térdfájás kikészítette a lábamat)
Ilyen időben nem marad más mint az alauljáró. Kivételek akiknek a kertben van egy fedett skatepark, vagy akik egy fedett park mellett tengetik mindennapjaikat.
Viszont örökre nem eshet és ha hiszünk az időjárásjelentésnek és bízok a térdemben, akkor újra megtarthatom a napomat!

Szóval...kérjétek a fentieket és bízzaok benne: Nekünk sütni fog a nap!
Csak megjegyzem, hogy a képen esik az eső